Látványos ábra mutatja – így csökkentek pár hét alatt az élelmiszerek árai (VIDEÓ)

Zsigó Róbert miniszterhelyettes ezt két dologgal indokolta.

Zsigó Róbert miniszterhelyettes ezt két dologgal indokolta.
„A kormány nem fogja megengedni, hogy kifosszák a magyar embereket” – mondta az államtitkár.
Zsigó Róbert hangsúlyozta, a kormány megvédi a családokat és a nyugdíjasokat.
Ha nem teszik, jönnek a hatósági árak.
Az Európai Unió új ötlete szakértők szerint a rezsicsökkentés halálát jelentené.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára, Zsigó Róbert szerint a Tisza Párt egyik programírója eltörölné a 13. havi nyugdíjat.
A program közel 2900 településen élő gyermekes család számára lehetőség arra, hogy felújítsa otthonát.
„A gyermekes családok tehát számíthatnak ránk, a gazdaság erősödésével mindig ők az elsők, akiket segíteni szeretnénk” – hangsúlyozta Zsigó Róbert.
A támogatás a települések 91 százalékán, 2887 kistelepülésen vehető igénybe.
Megszólalt az államtitkár.
A Petőfi-szigeten 2800 méter hosszan kell védekezni.